Keresőoptimalizálási tippek kezdőknek, lépésről lépésre
Mivel minden weboldal és webáruház tulajdonosnak az az álma, hogy a Google első oldalára kerüljön – lehetőleg az első három helyezés közé –, ezért nem árt tisztában lenni néhány dologgal azoknak is, akik még nem foglalkoztak eddig keresőoptimalizálással. Először is fontos tudni, hogy attól, hogy lett egy weboldalunk vagy webshopunk, még nem fogja azt senki azonnal megtalálni, ha nem teszünk érte.
A Google pedig lehet hónapokig, évekig vagy akár soha nem fogja önmagától az első oldalra sorolni büszkeségünket, ha csak ülünk és várunk rá.
Ahhoz, hogy előre kerülhessünk a keresőóriás találati listájában, a következő alap dolgokat okvetlenül meg kell valósítanunk. Azonban ez sem garancia az előre jutásra. Ahhoz mindenképpen minőségi linkekre van szükségünk, amelyek természetes környezetben ajánlják a mi oldalunkat, mint hiteles forrást. Ehhez jó tartalom, megfelelő hosszúságú és erős weboldal háttérre van szükség. Ebből is látszik, nem olyan egyszerű az első helyet megcélozni a Google-ben. Most azonban kezdjük az elején, vegyük sorra a legfontosabb dolgokat:
A kulcsszavak és a tartalom fontossága
Amikor elkészült az oldalunk, írjuk össze azokat a kulcsszavakat, amik leginkább jellemzik a weboldalunkat. Ezeket próbáljuk úgy megfogalmazni, ahogy a keresőben is beírnánk, ha erre keresnénk. A weboldalunk olvasható URL-ekkel rendelkezzen a címsorban, ez segít a keresőnek értelmezni a tartalmat, ahol éppen jár. Itt is használhatunk kulcsszavakat, de ne essünk túlzásokba, illetve az oldalon is felejtsük el a sok éve még divatos kulcsszó felhőket és kulcsszó halmozásokat.

Keresőoptimalizálási tippek kezdőknek, lépésről lépésre
Írjunk minőségi tartalmakat, legalább 1000 – 3000 karakter hosszúságban és néhányszor használjuk a kulcsszavakat természetes önmagukban, több ragozási változatban. Ezekre akár belső hivatkozásokat is tehetünk, de óvatosan bánjunk a linkek mennyiségével is! A tartalmakban használjunk képeket, videókat és ezek „alt” és „title” tagjait is töltsük ki. A kulcsszavakat ne csak itt, hanem a H1 címekben és az egyes bekezdések elején is használjuk.
Ne csak a Google-nek írj, hanem a látogatóknak!
A legfontosabb, hogy a tartalmakat ne a Google-nek, hanem a látogatóknak szánjuk. A keresőóriás már fel tudja dolgozni az összetett szavakat, mondatokat és tudja az összefüggéseket és szinonimákat is kezelni, ezért használjuk ezeket bátran. Optimalizáljuk képeinket és azok aláírását is és linkeljünk olyan forrásoldalakra, ahol egy-egy témakörben még részletesebben olvashat a látogató. Ezt a Google is dicséretesnek fogja tartani.
A Google szemében az oldal gyorsasága és mobilon való elérése is iszonyatosan fontos. Erre okvetlenül ügyeljünk! Kifele linkelni pedig ne féljünk, ez nem gyengíti az oldalunkat (mint több évvel ezelőtt), ma már az ajánlásokat is szívesen fogadja a Google. A közösségi megosztás gombok pedig nem csak népszerűsítik az írásokat, de azokon keresztül a Google is értékes információkhoz jut. Ha lehetőségünk van kössük össze oldalunkat minél több közösségi platformmal a nagyobb siker érdekében. Ha jól dolgoztunk néhány héten belül már érezhetjük a hatást!
Minőségi Szolgáltatásaink
Legfrissebb SEO hírek
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik:
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes,
Hasznos tippek és tudnivalók a linképítéssel kapcsolatban
A linkek a honlapok közötti vezérlést teszik lehetővé. Az oldal
Minden, amit tudnunk kell a tartalommarketingről
Napjainkban bátran kijelenthetjük, hogy a digitális marketing többet ér, mint
A tartalom szerepe a hatékony keresőoptimalizálásban
A SEO-iparág folyamatosan fejlődik, egyre másra születnek az újabb és
Legfrissebb Bejegyzések
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik: elérni, hogy a leendő vásárlóink minket válasszanak, és ne a konkurenciát. Az biztos, hogy a mai modern világban az online jelenlét nélkül nem tudunk hosszú távon láthatóak maradni, ha pedig
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes, és izgalmas tartalmakat oszthatunk meg olyan módon, hogy az viszonylag gyorsan, és könnyedén el tudjon jutni a meghatározott célközönségéhez. Ennek során pedig természetesen törekedni kell arra, hogy az oldal látogatóiból