Szereti a közösségi médiát a Google Pingvin!
A Google szóvivője nemrégiben végre publikálta, amit már sejteni lehetett; igenis számít a közösség véleménye egy oldal rangsorolásában.
A titkokat a State of the Search konferencián Gary Illyés osztotta meg a nagyérdemű közönséggel. Azt persze már régóta érezhető volt, hogy nem közömbös a Google szemében a közösségi média, de ezt a Google még soha nem erősítette meg, csupán a webmester közösség visszajelzései alapján lehetett ezt a következtetést levonni.
A világ egyik legfontosabb keresőoptimalizálással kapcsolatos rendezvényén számtalan neves előadó mellett volt jelen a Google szóvivője és számos bejelentést tett amely segítségül szolgálhat a helyezések megértésében. A Google Pingvin algoritmusának legfrissebb változatáról is szó esett és a különböző tényezők mellett, a Pingvin 4.0 közösségi felületekhez való viszonyulása is megvitatásra került.
Gary Illyés egyik legfontosabb bejelentése volt, hogy a Google Pingvin keresi azokat a webes felületeket, “off-site” jelzéseket, amelyek alapján meg tudja ítélni, hogyan viszonyulnak az emberek az adott weboldalhoz.Így nem csak a linkeket és a márkaemlítéseket nézi de a közösségi médián való visszajelzéseket, aktivitást is. A pontos listára természetesen nem tért ki, de valószínűleg a Google Plus mellett figyelembe veszi a Facebook, Twitter, Instagram és Pinterest oldalak mozgásait is az új algoritmus, más egyéb közösségi platformok mellett.
Természetesen ez nem csak az oldalak előre sorolásában, hanem a hátrébb kerülésben is fontos tényező lehet. Illyés elmondta, hogy a rangsorolást befolyásolja, hogy mennyire utálják az adott oldalt, márkát. Ha a közösségi média felületeken egy portál negatív visszajelzései túlnyomó többségben vannak, a Google akár hátrébb sorolással is büntetheti a hozzá tartozó weboldalt. Ezen pozitív és negatív visszajelzéseket persze több oldalról is megvizsgálja az algoritmus, hogy valós képet kapjon egy weboldal közösségi népszerűsítését illetően.
A Google szakembere többször is hangsúlyozta, hogy fokozottan figyeljenek a webmesterek az oldaluk és a márkájuk közösségi megítélésére, ugyanakkor azt is megerősítette, hogy a weboldalon található hozzászólások keresőoptimalizálási szempontból még mindig fontosabbak, mintha ezek csupán a közösségi médián lennének jelen. Ezen fontos információk körvonalazzák, hogy a Google képes sokkal mélyebb összefüggés vizsgálatokra is, mint ahogyan azt korábban gondoltuk volna, így fel kel készülni, hogy a közösségi médiában is megfelelő képet mutassunk magunkról.
Minőségi Szolgáltatásaink
Legfrissebb SEO hírek
Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni weboldalunk Domain nevének kiválasztásánál?
Egy honlap élete, létrehozása a név kiválasztásával kezdődik, ez pedig
Miért érdemes szakemberre bízni a weboldalkészítést?
Manapság a digitális jelenlét nagyon fontos, és egyre nagyobb jelentőséggel
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik:
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes,
Hasznos tippek és tudnivalók a linképítéssel kapcsolatban
A linkek a honlapok közötti vezérlést teszik lehetővé. Az oldal
Legfrissebb Bejegyzések
Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni weboldalunk Domain nevének kiválasztásánál?
Egy honlap élete, létrehozása a név kiválasztásával kezdődik, ez pedig egy meghatározó pillanat. Mivel a megfelelő domain név kiválasztása egy hosszú távú befektetés, valami, ami megalapozhatja az online sikereinket, mindenképp alapos megfontolást kíván.
Miért érdemes szakemberre bízni a weboldalkészítést?
Manapság a digitális jelenlét nagyon fontos, és egyre nagyobb jelentőséggel bír egy hatékony weboldal megléte. Kisvállalkozások, helyi vállalkozások, szakemberek, szolgáltatók, online kereskedése, de még a non-profit szervezetek és közösségi szervezetek számára is elengedhetetlen, hogy az online térben megfelelően képviseltethessék magukat.