Így rangsorol manapság a Google
A Google keresőoptimalizálási útvesztőjében nehéz kiigazodni és néha a webmester fórumokon is éles viták alakulnak ki egy-egy algoritmus frissítés után.
Sokszor tanácstalanok a weboldal tulajdonosok és a keresőoptimalizálással foglalkozó szakemberek is, hogy ha egyik napról a másikra hirtelen helyezésromlás lép fel. Ekkor szoktak a spekulációk elterjedni az interneten és ki-ki a maga kereső optimalizálási stratégiájában látja a megoldás kulcsát. Sokan persze ekkor is reményvesztetten várják a SEO híreket, hogy hátha valaki hivatalosan is megerősíti a tapasztalt változásokat.
A Google szóvivői általában Twitteren, videó chat-en és élőben, konferenciákon is szívesen segítik a bajba jutott, tanácstalan webmestereket. Idén is már sokszor kaphattunk betekintést a Google egy-egy változásaiba, vagy feltételezett működésének rejtelmeibe. Nemrégiben pedig már a jövőre vonatkozó változások is szóba kerültek. Sokszor erősítették meg – vagy éppen cáfolták meg – ha algoritmus frissítésről folyt a vita, vagy éppen a mobil indexeléssel kapcsolatos kételyeket oszlatták el a szakemberek. Az év során pedig arról is beszámoltak, hogy a webmestereknek milyen stratégiai változásokat kell eszközölniük annak érdekében, hogy weboldaluk eredményesebb helyezést érhessen el.
A Google a weboldalaktól és a felhasználóktól is tanul
A Google egyik szóvivője Gary Illyés nemrégiben tartott előadásában elmondta, hogy milyen fontos a keresőóriás szemében a jó strukturált felépítés. A weboldalaknak tökéletesen kiépítettnek kell lenniük, hogy a Google „szemében” is érthető legyen, miről és kiknek szól az oldal. Azáltal pedig, hogy a Google érti, hogy az adott weboldal mit takar, jobban tudja kiszolgálni az az iránt érdeklődőket és a megfelelő kulcsszavakra előre fog sorolni bennünket. A schema adatok kitöltésével könnyedén tudjuk elérni, hogy a Google előrébb soroljon a ranglistákban.
A szóvivő arról is beszámolt, hogy állandóan javítják a rangsorolási algoritmust. A Google mesterséges intelligenciája nem csak a struktúrákból képes megállapítani, hogy milyen fontos információk találhatóak egy adott weboldalon, hanem az egyes felhasználók számára bevezetett rangsorolási szignálok segítségével is. Ezeket a felhasználói visszajelzéseket aztán a Google kielemzi és értékeli, majd beépíti önmagába. A Google ugyanis érzékeli, hogy a felhasználó hol érintette meg a képernyőt, mennyi ideig és mikor, milyen hosszan nézegetett egy egy részt a weboldalon. Ezekkel az adatokkal pedig már nem csak a tartalmat látja a kereső, hanem azt is, hogy melyik része volt érdekes vagy fontos egy adott oldalnak az adott kulcsszó tekintetében.
A Google számára fontosak a felhasználói viselkedések és vélemények!
Nem csak a felhasználói interakciókat és az oldal struktúráját képes elemezni a kereső óriás, hanem a felhasználók közösségi médiákon való véleményét és mozgását is. A Google ugyanis sorba veszi a legnépszerűbb közösségi platformokat (mint a Facebook, a Google+, az Instagram, a Pinterest vagy a Twitter) és egy-egy weboldalhoz társított oldalon megvizsgálja, hogy hogyan vélekedtek róla az oda látogatók. Nézik az aktivitást, a reakciókat és az általános hangulatot is, hogy minél jobban meg tudják határozni, hogy egy adott oldal mennyire releváns egy-egy kulcsszóra. Ez pedig akár előnyére, akár hátrányára is válhat a weboldalnak.
Minőségi Szolgáltatásaink
Legfrissebb SEO hírek
Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni weboldalunk Domain nevének kiválasztásánál?
Egy honlap élete, létrehozása a név kiválasztásával kezdődik, ez pedig
Miért érdemes szakemberre bízni a weboldalkészítést?
Manapság a digitális jelenlét nagyon fontos, és egyre nagyobb jelentőséggel
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik:
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes,
Hasznos tippek és tudnivalók a linképítéssel kapcsolatban
A linkek a honlapok közötti vezérlést teszik lehetővé. Az oldal
Legfrissebb Bejegyzések
Milyen tényezőket érdemes figyelembe venni weboldalunk Domain nevének kiválasztásánál?
Egy honlap élete, létrehozása a név kiválasztásával kezdődik, ez pedig egy meghatározó pillanat. Mivel a megfelelő domain név kiválasztása egy hosszú távú befektetés, valami, ami megalapozhatja az online sikereinket, mindenképp alapos megfontolást kíván.
Miért érdemes szakemberre bízni a weboldalkészítést?
Manapság a digitális jelenlét nagyon fontos, és egyre nagyobb jelentőséggel bír egy hatékony weboldal megléte. Kisvállalkozások, helyi vállalkozások, szakemberek, szolgáltatók, online kereskedése, de még a non-profit szervezetek és közösségi szervezetek számára is elengedhetetlen, hogy az online térben megfelelően képviseltethessék magukat.