Az idei augusztust nagy algoritmus frissítéssel indította a Google
Nem is olyan régen volt egy kisebb „speed update” a Google háza táján, ami elsősorban a mobilos találati eredményeket rendezte át minimálisan, most augusztus elsején azonban a Google egy széleskörű, nagy algoritmust frissítést is eszközölt, amelynek hatását már sokkal többen érezhették.
Az algoritmus frissítés nagyságát az is jelzi, hogy a Google szakemberei még hivatalos közleményben is megerősítették, hogy valóban jelentős változtatás történt.
A frissítéssel kapcsolatban a Twitterről is értesülhettek a SEO szakemberek, hiszen a Google új PR felelőse, Danny Sullivan itt is közölte a legfontosabbakat a frissítéssel kapcsolatban. A kiírása szerint útjára engedtek egy széleskörű frissítést, amely az alap algoritmust érinti. Azt is megtudhattuk, hogy ebben az évben még számos hasonló frissítés várható és zárásként még a márciusi javaslatukat is megemlítette, hogy érdemes az ottaniakat betartani a továbbiakban is. Bár egy kis utána járással rájöhetünk, hogy márciusban sem kaptunk semmi specifikációt, csupán egy hasonló tájékoztatást, akárcsak áprilisban és most augusztusban.
Még mindig ugyanazzal a módszerrel kedveskedhetünk a Google-nek
Az algoritmus frissítések mindig felbolydulást okoznak a webmesterek és a keresőoptimalizáló szakemberek körében. Ilyenkor felpezsdül az élet a webes fórumokon és ki-ki saját tapasztalataival példálózva próbálja meggyőzni a másikat arról, hogy itt bizony valami nagy frissítés történt. Sokan panaszkodni jönnek fel ilyenkor a webmester fórumokra, mások pedig dicsekedni. Azonban megoldásokat és „túlélési praktikákat” tőlük csak végszükség esetén fogadjunk el. Elég, ha körültekintően követjük a Google szakembereit, akik egyes hírcsatornáikon és közösségi felületeiken át csorgatják szépen lassan a kiéhezett SEO szakembereknek az információkat.
Így tudtuk meg, hogy egy-egy frissítéstől nem kell félni és nem feltétlenül kell a weboldalakon, blogokon és webáruházakban nagy átalakításokat eszközölni. Sőt, Sullyvan szerint: „ami nincs elromolva, azt nem kell javítani”, vagyis elég egy-egy frissítés során azoknak hozzányúlniuk az oldalhoz és a linkekhez, akiket valamiért hátrébb sorolt az új algoritmus. Ha jól akarunk teljesíteni, fogadjuk meg a régi tanácsot, miszerint: „legyen nagyszerű tartalmunk” és akkor a Google is szeretni fogja az oldalunkat.
Összesítés az augusztusi Google algoritmus frissítésről
A Google szakembereitől tehát megtudhattuk, hogy az augusztusi frissítés egy alap algoritmus frissítés volt, amely nagy hatással volt a találati listára. Azt is megtudtuk, hogy nem büntetéseket osztott ki a Google, hanem inkább jutalmazásokat, vagyis a hátrébb szorult oldalak nem büntetést kaptak, csupán néhány oldal jobb helyezést ért el nála és azok előzték meg. Az ilyen frissítések „ellen” semmit sem tehetünk és nem is kell tennünk, csupán minőségi tartalommal kell szerepelni a weben. A frissítésnek egyébként tapasztalatok alapján Magyarországon a nagyobb márkákra voltak pozitív hatással, míg néhányan minimálisan hátrébb szorultak.
Minőségi Szolgáltatásaink
Legfrissebb SEO hírek
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik:
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes,
Hasznos tippek és tudnivalók a linképítéssel kapcsolatban
A linkek a honlapok közötti vezérlést teszik lehetővé. Az oldal
Minden, amit tudnunk kell a tartalommarketingről
Napjainkban bátran kijelenthetjük, hogy a digitális marketing többet ér, mint
A tartalom szerepe a hatékony keresőoptimalizálásban
A SEO-iparág folyamatosan fejlődik, egyre másra születnek az újabb és
Legfrissebb Bejegyzések
Hogyan befolyásolja a keresőoptimalizálás az oldalunk látogatottságát?
Legyen szó bármilyen vállalkozásról, a cél jó esetben mindig megegyezik: elérni, hogy a leendő vásárlóink minket válasszanak, és ne a konkurenciát. Az biztos, hogy a mai modern világban az online jelenlét nélkül nem tudunk hosszú távon láthatóak maradni, ha pedig
Mindent, amit a tartalommarketing fontosságáról tudnunk kell
Tartalommarketingnek azt a marketing formát hívhatjuk, melyen át releváns, értékes, és izgalmas tartalmakat oszthatunk meg olyan módon, hogy az viszonylag gyorsan, és könnyedén el tudjon jutni a meghatározott célközönségéhez. Ennek során pedig természetesen törekedni kell arra, hogy az oldal látogatóiból