Július közepén élesedett a Google új algoritmusa, amely kizárólag a mobil kereséseket hivatott meggyorsítani és még jobban kiszolgálni. Az ilyen jellegű frissítéseket egyébként „Speed Update”, vagyis „Sebesség frissítés” néven szokták a SEO szakemberek egymás között nevezni.

A frissítés nem volt váratlan, hiszen már januárban, a hivatalos Google blog hasábjain közölték, hamarosan érkezik az új algoritmus. Bár ez a frissítés csupán a keresések kis hányadára lesz hatással, ám mégis képes lesz negatív hatást kifejteni azokon az oldalakon, ahol lassabb az oldalbetöltés, így hanyagabb felhasználói élményt nyújtanak a látogatóknak.

Fontos, hogy a frissítés minden weboldalra ugyanolyan módon hat, függetlenül az adott weboldal készítési technológiájára. Azonban a felhasználói keresések nem fognak negatívan hatni erre az új szabályozásra, hiszen csak azért mert lassú egy weboldal, még nem fogja a Google hátrább sorolni, ha a felhasználó kimondottan az adott márkanévre vagy cégre keres, azonban a fontosabb kulcsszavakra már érheti ezeket az oldalakat is negatív meglepetés.

Így ellenőrizhetjük saját weboldalunkat

Bár különálló eszközt nem gyártott a keresőóriás erre az egy frissítésre, ám több lehetőségünk is van ellenőrizni, hogy a saját weboldalunk, webáruházunk vagy közösségi portálunk milyen formában érintett ebben a témakörben. Ezekre az eszközökre azonban szükségünk is lesz, mivel külön értesítést még akkor sem kapunk, ha a webmestereszközökkel monitorozzuk oldalainkat. A Google Page Speed Insight egy csodálatos eszköz, amivel számos dolgot ellenőrizhetünk és követhetünk nyomon honlapunkkal kapcsolatban, többek között az oldalunk betöltési sebességét is.

algoupdate

A keresőóriás népszerű eszköze azonban nemrégiben bővült egy új fejlesztési funkcióval is, amely megmutatja milyen a felhasználói élmény a sebesség vonatkoztatásában. A Google pedig ezt a funkciót javasolja a blogjában használatra. Ezenkívül még lehetőségünk van a Lighthouse nevű, ingyenesen letölthető, nyílt forráskódú Chrome böngésző bővítmény tudását is igénybe venni, ugyanis az oldalunk ezzel az eszközzel is auditálható.

Fontos, hogy milyen gyors a weboldal mobilon

Jó ha figyelembe vesszük, hogy a Google új algoritmus frissítésében a weboldalak asztali változatai nem lesznek érintettek, csupán a mobilos verziót figyeli a rendszer. Bár a mobil sebesség és a mobil kinézet már eddig is rangsorolási tényező volt, de ez a rangsorolás az asztali gépeken mért sebességen alapult, az új változatban már a mobiltelefonokon tapasztalható betöltődési sebesség szolgálja a rangsorolás alapját.

John Mueller, a Google szóvivője úgy nyilatkozott az új algoritmus kapcsán, hogy csak a leglassabb oldalaknak van okuk aggodalomra, ugyanis csak a nagyon lassú oldalakat bünteti majd hátrasorolással a frissítő csomag. Amely weboldalnak több mint 30 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy betöltődjön mobiltelefonon, azok sajnos a lista végére is kerülhetnek. Fontos azonban, hogy a gyors oldalak már nem tudnak majd még nagyobb előnyre szert tenni ezután sem, ha még gyorsabbá alakítják a jelenlegi oldalukat.